Stranszky Gyula: a naplóíró pesti barátja; 1883. január 24-én találkoztak először: „Österreichernél voltam, új ismeretség egy Stransky Gyulával”.
Az 1920-as évek elején így emlékezett reá a naplóíró:
„Stranszky Gyula kárpitossegéd
Gyermekkori barátom, vad, erőszakos, rettentő könnyelmű fárter, aki előtt semmi sem volt szent, amikor az ő becses énjéről volt szó. Lopott, csalt, ha neki kellett, viszont két kézzel szórta [a pénzt], ha kedvére való emberrel jött össze. A [ezernyolcszáz]nyolcvanas években heti keresete 25–30 forint volt, ami nagy pénz volt akkoriban, de arról, hogy lakásról, ruháról, a bekövetkezendő télről gondoskodott volna, szó sem volt. Felsőruhát akkor vett, ha az lerongyosodott róla, fehér alsóruhát, ha keresete volt, megvette tetőtől talpig, a szennyest a sarokba vágta, s csak ősszel, amikor már szorult a kapcza, szedte össze, és mosatta ki, hogy azután eladhassa. Vad erőszakossága annyira ment, hogy az általa igen szeretett Aranka nevű leánynak, mert az asztalon keresztül tányérjába nyúlt, kezében levő villával kiszúrta az egyik szemét. Elbizakodott, amikor jól ment dolga, gyáván meghunyászkodó a nem szeretem napokban. Bolondabbnál bolondabb ötletei voltak. Így egy alkalommal, hideg napon, meglátogattam erzsébetfalvi lakásán. Az ipse egy széket állított a befűtött takaréktűzhelyre, és ott gunnyasztott, melengetve magát. Féktelen kicsapongó életmódja – korán a család, későn az emberiség részére – tüdővészben elvitte a halál 42 éves korában.”
Utolsó kommentek