Szabó Andor: volt tényleges vadászhadnagy, vármegyei díjnok, később segédjegyző; a naplóíró kollégája Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyénél.
A naplóíró így mutatta be őt naplóinak 1921-ben megkezdett segédletkötetében:
„Iszonyatos fráter. Jó családból származó; ezt is az ördög három szentsége nyargalta. Minden extravagantira kapható. A világ legnagyobb egoistája, aki semmiféle eszköztől sem riadt vissza, hogy passióit kielégítse, nem ismert ilyenkor sem Istent, sem embert. Folyton uzsorások körmei között vergődött, családja bármit tett, mindig benne volt valamiféle csávában. Úri és jó modorú, behízelgő volt, amivel azután befurakodott mindenüvé. Megnősülve, otthagyta feleségét, mikor azt kiszipolyozta. Az ivásban nem ismert határt, bár hamarosan berúgott, de azután győzte. Szélhámoskodott ha kellett, pumpolta a Huszár Dezső ülnök barátja révén kezei közé került [ügy]feleket. Legnagyobb passióját azonban a lovakban lelte, s ha csak tehette, és volt pénze, akkor fiakkerezett. A pénzt nagyúri […] bírta kidobni, józan óráiban meg piszkos természetű volt a lehetetlenségig; czivakodó, kötekedő természetű, akivel az Úristen sem tudott kijönni. Ha magához tért, meghunyászkodott. A háborúban bevonult és felvitte cadettőrmesterségig. Nemere Kálmán szerint visel dolgaiért katonáék „infan cassirozták”, megtette volna Gratzban, ahol állomásozott, azt, hogy egy bordélyház leányait kivont karddal arra kényszerítette, hogy meztelen defiláljanak [lépdeljenek] előtte, rajta sem lévén egyéb ruha, mint felövezett kardja. Egyébként tehetséges, nyílt eszű atyafi, de degenerált, be nem számítható, kár érte. Nekem sok keserű órát okozott, de mint annyi mást, ezt is elfeledtem.”
Utolsó kommentek